Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Palermó - Sibenik

2009.09.17

PALERMÓ -SIBENIK

 

 

2009. június 23.-án Budapestről repültem római átszállással Palermóba. A gép 23,07-kor landolt, kijövetel a reptérről, mint UNION belüli repülés olyan volt, mint a belföldi repülés. A csomagok is az olasz tempóhoz képest viszonylag gyorsan kb. fél óra alatt meg is jöttek.

 

Kint a reptér külsején jól látható helyre ki volt írva, hogy honnan megy a busz a városban. 5,6 EUR volt a buszjegy, mintegy tízen - tizenketten utaztunk a busszal. A nagy kikötőnél szálltam le a buszról, ekkora már elmúlt éjfél. Nézelődtem, de nem jött taxi így egy bárban kértem segítséget és pillanatokon belül jött egy MULTIPA, ami elszállított a PORTO MARINA VILLA EGEIA nevű kikötőbe. A díj 12 Eur volt. Június 24.-én fél egykor behajóztam a VELERY II nevű PRIVILÉG 435-ös katamaránra. A jobboldali első kabint kaptam, mely egy folyosóról nyílt, és tartozott hozzá egy külön fürdőszoba is.

 

Rövid megbeszélés után mindenki aludni tért, hogy reggel 8 kor bevásárlással kezdjük a napot.

 

2009. június 24. reggel 8.-kor keltem. Indításnak kaptam egy kávét és KOCSI Tibor újságíróval és fiával, KOCSI Attilával, aki középiskolai tanár elmentünk bevásárolni. A kikötő bejáratánál 1 Eur. egy bevásárló kocsi – mint nálunk a bevásárló központoknál – ezt toltuk fel a bolthoz, amit vettünk azt pedig vissza.

 

Borús volt a reggel, nyugodt szél nélküli.

Beraktuk a vásárolt élelmiszert a hajó bal oldalán lévő szekrényekbe és jégszekrényekbe és 9,30.kor elrúgtuk a partot. A kapitány Bazsantik János engedélyével felhúztam a saját Parti Testvér lobogómat, a baloldalra Így vidáman leffegett a HUN 15 lobogó. Jó nagy döghullámok voltak, ahogy kiértünk a kikötőből

 

A hajó műszerén a LOG 7634 nm (tengeri mérföld) mutatott, és mulatságos volt, hogy a vízhőmérsékletét 35,5. C fokban jelezte. Ez az egész úton így volt. Ez az egyetlen műszer volt ami nem működött rendesen.

 

A parttól látótávolságra motoroztunk szél hiányában, automata kormány vezérlésével, úgy hogy a parti kiszögelések mellett biztonságos távolságban haladtunk.

 

15. órakor CSEFALU kikötőjében horgonyra álltunk és bementünk megnézni a várost. A hajó egy kemény aljú gumi motorossal rendelkezik, amin egy önindítós 30 Le. MERCURY motor van. Jól és gyorsan viszi a csónakot.

 

Kapitányunk kivitt a partra bennünket ő visszament a hajóra.

 

A neve ellenére egyetlen „cse”-h polgárt sem láttunk. Kicsi szép sikátorok, keskeny házak, volt több közöttük, ami eladó volt. A főtéren egy kéttornyú székesegyház áll, nyitott fedélszékkel, hatalmas Pantokrátor képpel az oltár felett, ami aranymozaikból készült. Ilyet láttam már Palermóban is a barátok templomában.

 

Visszasétáltunk a kikötőbe, ami 15 perces út, mert a kikötő egy földnyelv mögött kelet felé (Messinai szoros felé) van. Szorgalmasan kattogtattam a gépemet és az eredmény a képalbumban látható.

Kapitányunk távcsővel észrevett bennünket így nem kellett kiabálni. Az úszó móló a védett öbölben úgy lengett, hogy komoly figyelmet igényelt a beszállás.

 

18. órakor indultunk tovább, Messinai szoros felé, mert úgy számoltuk ki, hogy így hajnal hasadásakor érünk oda. 7 csomós sebességet kalkuláltunk.

 

A szolgálat úgy volt beosztva, hogy két órás figyelő szolgálat volt, de egyikünk mindig fent volt, hogy ha valami történik, tudjon cselekedni. Ennek megfelelően én mentem az indulás után aludni. 10. kor feljöttem. Éjféltől voltam szolgálatban.

 

Újhold volt, ezért sötét volt az éjszaka, a csillagok viszont gyönyörűen szikráztak hatalmas mennyiségben az égbolton.

A szolgálatom lejártakor értünk PORTO ROSA magasságába. Itt egy nagy beugró földnyelv van a végén egy világítótoronnyal. Tavaly itt voltunk szeptemberben a keresztapa klubunk vendégei. Meséltem róla a többieknek.

 

Megjött a dagály és egy jó fél csomót tolt rajtunk. 2,30.-kor mentem aludni, de 4,30.-kor már kint voltam, mert virradt és oda értünk a szoros bejáratához.

 

Ismét áthajóztam SKÜLLA és SCARIBDISZ között. Talán már ötödször, és újból emlegettük Odisszeuszt. A két nagy villanypózna nem volt kivilágítva. A LIPARI felől egy nagy fekete felhőtömb csúszott szépen a szárazföld felé. Reméltük, hogy nem ér utol és nem áztat meg.

 

A Reggiói oldalon jöttünk lefelé.

 

6 órakor átvettem a szolgálatot, a forgalom ellenére esemény nélkül (fékezés, kitérés, gyorsítás) jöttünk lefelé. Volt olyan pillanat a képen látható, amikor vonalban négy komp áll egymás után, „majdnem” keresztül érik a szorost.

 

8,05.-kor génuát és grószt húztunk, a motorok állnak. Hátszélbe megyünk, de a génua rendszeresen összeesik. Pillangózni meg nem tudtunk ezzel a széllel. A legnagyobb sebességünk 9,2, 93,3, végül 9,4 csomó volt, amihez természetesen az áramlás is hozzájárult. A fényképen rögzítettem.

 

A génua helyett egy roll genakkert húztunk. A hajón elektromos csörlők vannak, így nem nagy erőlködést igényelt a vitorla csere úgy a betekerés, mind a kitekerés ezekkel a nagyméretű 48.-as HARKEN csörlőkkel.

 

Kb. fél órát tudtunk így haladni, mert a szél forgolódott és ennek megfelelően a sebességünk 4-7 csomó között váltakozott. Kikerültük a haltartót, ami sárga bójákkal van jelölve. Tibor jó reggelit készített 12 tojásból

 

11,20 Elhagytuk a szoros sarkát. Irányunk 179 fok. Sebességünk 6,2 csomó. A TRIP 127 nm. A barométer 1010 hektopaskál LOG 7762 nm.

 

Elmentem aludni, mert 14. órától megint szolgálatban leszek. Amíg aludtam, hallottam, hogy vitorla csere történt.

 

A szél a parttól kifelé volt jó, így erre mentünk. Kint jött egy gyors sárga vontató, aki üdvözölt bennünket dudaszóval, mi is válaszoltunk, bár a mi kürtünk nem volt olyan hangos és mély mint az övéké.

 

15,27.-kor spinakkert húztunk. Ez egy parasailinges spinakker, így a spi lélegzik, és saját magát szabályozza. Nem kell, mint az egytestű hajón spibumot kitenni és a lészáron a spi állását szabályozgatni.. 4,5 csomóval döcögtünk, de vitorlázva,.

 

A barométer 1009 hektopaskál, irányunk 40 fok pozíciónk N 39 fok 09 perc 068 másodperc E. 016 fok 25 perc 450 másodperc.

 

17. óráig spinakkereztünk, de akkor a szél 10-20 fokot kezdett csángálni, ezt az automata nem követte, így kézi kormányzással próbálkoztam, de ¼ 6 kor lehúztuk a spit. A spinek, van egy nagy lavórral kezdődő zsákja és két lehúzó kötele. Ha a parasailingon keresztül jött már megy minden, mint a karikacsapás. A spit a zsákjában a bal oldali hálóba fektettük és lekötöttük kötéllel. Jobb a béke.

 

Kihúztuk a genakkert, ugyan úgy mint az én hajómon a Balatonon kiugrott három pászma a rollerből. Kézzel szépen visszaigazítottam.

 

Rövid ideig genakkereztünk mert a szél tartósan 18-20 csomósra erősödött és ez a rollgenakker a nagy szelet nem bírja. A genakkert is betekertük és a jobboldali hálóba feltettük. Természetesen ezt is lekötve.

 

18. óra Barométer 1008 hektopaskál, TRIP 159 nm. LOG 7794 nm irányunk 32 fok, pozíciónk N 38 fok 57 perc 152 másodperc E. 017 fok 10 perc 468 másodperc. A szél 16,4 kts. 120 fokról (balról)

 

18,25 a szél szembe fordul vitorlák be és le, motor indul. A szél folyamatosan erősödik az átlag 15-17 csomó között, de a löketek 20-23 csomó között vannak. A szél a part felől jön mistrál jellegű és a hullámzás gyorsan, erősödik. Így nem SANTA MÁRIA DE LEUCCA felé, hanem a CROTONE előtti sarok felé fordulunk. Az terv, hogy a sarok előtt van egy halászfalu, ott kihúzódunk a sekély vízbe és lehorgonyzunk.

 

Tibor, mint főszakács tortellinit készített. Csészébe kellet kiszedni, mert bukdácsoltunk, kint ettük meg a kokpitban. Én a kormány mellett a lépcsőhöz ültem.

 

A motorok és az automata remekül dolgoztak. Éjfélkor értünk a tervezett kikötő elé. Ahogy közelítettünk a parthoz, csökkent a hullámzás. Látni csak a parti fényeket láttuk. Plotter segítségével egészen a 10 m-es vízig kimentünk. Itt már a hullámzás elviselhető volt, igaz a szél is 10 csomósra csökkent.

A sötétbe két vitorlást láttunk kijönni a kikötőből, de hiába figyeltünk nem láttuk a bejárati fényeket, csak jó nagy sziklákat. Így nem kísérleteztünk. A parttól kb. 300 m.-re dobtunk horgonyt, bőséges lánccal. A katamaránnál a két test között van egy vastag kikötőkötél felkötve, ezen egy karabiner és ez van beakasztva a horgonyláncba, kicsit ráengedve. Így a hajónak nem a csörlőjét terheli a lánc rángatása és a hajó szépen beáll a láncot középre veszi.

 

A kikötés után járt a manőver slukk.

 

24,10. kor elmentem aludni, Kapitányunk kint aludt a fedélzeten.

 

2009. június 26. péntek.

 

Reggel fél 5.-kor felkeltem, felébresztettem Janit. Már virradt, de még sötét van. Motorok indulnak, láncot felhúztam. Szép tisztán jött fel a rozsdamentes horgonyunk. Csefalunál mosatni kellet a horgonyt, mert ott sok földet hozott magával.

Tibor is felkelt, főzött egy kávét.

 

Barométer 1007 hektopaskál LOG 7830 nm TRIP 195 nm. Irányunk 100 fok. Pozíciónk N 38 fok 53 perc, 257 másodperc, E. 017 fok 08 perc, 175 másodperc. Óra van a vízmélységünk már 23 m.

 

Elmentem aludni. 7,30.-kor jöttem fel. Szép napsütés van, de a szél kb. 20 fokról szembe fúj. Így motorozunk.

Tibor készített egy bőséges reggelit, utána még kávét is kaptunk. Jani lemosta a kokpitot sós vízzel. Az irány SANTA MÁRI DE LEUCCA.

 

12. óra Rejtővel volt egy csatlakozásunk egy doboz sörhöz. Változatlanul motorozunk, a víz hullámzik, de már nem annyira, mint tegnap. Így elviselhető az élet. Gyönyörű napsütés, sötétkék tenger.

A barométer 1009 hektopaskál, a TRIP 238 nm a LOG 7872 nm. mélységmérőnk kiakadt, irányunk 48 fok. Sebességünk 6 kts, várható érkezés Santa Mária de Leuccába 3 óra 53 perc múlva.

 

15,10. Változatlanul szép idő. De a szél ugyancsak változatlanul szembe fúj, motorozunk. Megettük a kicsit buggyant sárgadinnyét. Már jól látszik Santa Mária de Leucca.

 

Sebességünk 5,9 kts, irányunk 44 fok, pozíciónk N. 39 fok, 40 perc, 903 másodperc

E. 018 fok 12 perc, 961 másodperc. LOG 7890 nm TRIP 255 nm, várható érkezés 1 óra 28 perc.

 

Tibor krumplit fő.

 

17. óra Elhagytuk a SANTA MÁRIA DE LEUCCA-i kiszögelést és OTRANTO felé megyünk tovább.

 

A Tibor által főzött krumplihoz szalámit, szalonnát, paprikát, hagymát ettünk. Desszertnek ringlit ettünk, mert jó sós volt. Ezt követte egy 2005. évi késői szüretelésű Zenit, ami természetesen édes volt, de a krumplira jól esett.

 

Elhaladtunk a FINISTER fok mellett. Ilyen nevű fok Angliánál is van.

 

Az idő változik. Még jó meleg van, de a szárazföld felett markáns felhők jelentek meg.

 

A barométer 1008 hektopaskál, sebességünk 6,1 kts, irányunk 180 fok. Itt már újra van vízmélység ami 82 m. A LOG 7901 nm, a TRIP a törlés miatt csak 5,1 nm mutat. A tervezett érkezés (plotter szerint) 2 óra 23 perc Otrantóba, tehát még világosban.

 

20,10. kor leeresztettem a horgonyt Otrantóban a kikötői öböl közepén szembe a főtérrel és a bástyával.

Két esőfelhő között lavíroztunk fel, kihúztuk a génuát is, mert a szél felerősödött 14 kts.-re. Jani preventer kötött a génua sarkába, hogy ne essen be, illetve ne csattogjon. A kikötés előtt még a nap is kibújt az esőfelhő mögül.

 

Barackpálinka volt a manőverslukk.

 

Barométer 10087. hektopaskál, Pozíciónk N. 40 fok, 08 perc, 522 másodperc, E. 018 fok, 29. perc, 506 másodperc. LOG 7914. TRIP 17,91

 

Este kimentünk felöltözve a partra a bocival. A benzinkút mólójához kötöttünk. A várban rengeteg étterem van, sok bolt, sok ember és viszonylag nagy élet. A várfalról nagyon szép a kilátás. Egy csónak külön meg van világítva. A főtéren egy szobor, a talapzatán szép reliefek vannak. Az öböl túlsó északi oldalán egy patak folyik be, ott van a piac is. A bástyán lévő kapun keresztül a nagy nyüzsgésű de szűk utcán sétáltunk vissza a bástya tetejére ahol egy egyiptomi figurával reklámozott pizzázóban remek pizzát és hideg sört kaptunk méltányos áron.

Tiborral kisebb vitát folytattunk arról hogy a szerinte „vitéz” nagybányai nagy ember volt-e vagy sem. Nem sikerült meggyőzni arról, hogy kiváló tengerész, lovagias parancsnok és tisztességes politikus is volt szerintem. Kár, hogy most nincs ilyen kaliberű politikusunk.

 

A hajóra visszamotoroztunk, megittunk a készletből egy üveg PRINCIPE DI CORLEONE Nero D. Avola szicíliai vöröset és 1 órakor eltettük magunkat.

 

2009. június 27. szombat.

 

½ 8 kor keltem, csináltam, egy videót a reggeli fényben fürdő otrantói kikötőről. Felvettük a horgonyt és beálltunk tankolni. A kutas jelezte, hogy csak 9,30.-kor tud gázolajat adni. Egy kicsit értetlenül néztünk, mert a parton a kocsik tankoltak, de amikor egy jó óra múlva megjött a tankautó megértettük az okot.

Tibor és Attila elmentek bevásárolni.

Janival sétáltunk a parton és felfedeztük azt a finn hajót, amivel hajótörését követően Jani visszajött Európába Maldív szigetektől Máltáig.. Csináltam róla is egy pár képet. A tankolást befejeztük 295 liter gázolajat vettünk 350 Eur.-ért, a hajót vízzel feltöltöttük fizettünk és eljöttünk a mólóról, mert jöttek a többi hajók. Ez azt jelenti, hogy durván egy mérföld egy liter gázolaj. A bástya alatt újból horgonyt dobtunk. Jani elment a bevásárlókért (kambuzerek) a bocival. Ahogy visszaértek az indulás előtt bőségesen megreggeliztünk és 10 óra 10.-kor elindultunk. A terv az volt, hogy a part mellett felsettenkedünk, ha lehet széllel Lecce magasságáig, ott van egy halászkikötő ott alszunk és reggel elindulunk át Visre.

 

A kikötő előtti öböl sarkáig motoroztunk.

11,23.-kor motor állj, genakkert húztunk és vitorlázunk.

 

A barométer 1009 hektopaskál, pozíciónk N. 40 fok 17 perc 303 másodperc, E. 018 fok, 26 perc, 50,3 másodperc. Sebességünk szédítő 2,7 kts. Irányunk 339 fok. LOG 7925,5 nm. TRIP 29,41 nm.

 

Elment mellettünk egy szürke hadihajó és jól megbillegtetett.

 

A konyhában szédelegve vettem észre, hogy szembe az egytestű hajóval itt a gáztűzhely nem billeg (önbeálló, hogy egyenesen álljon) hanem mint az otthoni konyhában fix beépítésű. A szédelgésem oka az inverter bekapcsolása volt, hogy a fényképezőgép akkuját tölteni tudjam.

 

Közben a grószt is kiengedtük, raumban kocogunk.

 

13. óra. Genakker, grósz raum. Sebesség 5,8-6 kts. Irányunk 356 fok, ebből következik, hogy nem a part mellett a terv szerint megyünk, hanem a széllel és keresztül az Adrián. Raguza alatt CAVTAT célozzuk.

Pozíciónk N. 40 fok 25 perc 256 másodperc, E. 018 fok, 25 perc, 485 másodperc. A LOG 7932,7 a TRIP 36,61 nm. A szél 155 fokról jön és 12-15 kts között, változik. A plotter szerint így Dubrovnik 22 óra és 57 perc alatt érhető el. Gyönyörű napsütés, sötétkék tenger igazán szép vitorlázó idő, csak ez a sok stressz ne lenne. (nem kell állítani semmit, az automata gyönyörűen viszi a hajót, csend van.)

 

17,12. Meghalzoltunk. Az ok egyszerű, ha ezt az irányt vitorlázzuk nem Dubrovnikba hanem Albániába érkezünk. A sebességünk változó átlag 6 csomó, de időnként felugrunk 7.-ig is. Fényképen rögzítettem. Készítettem egy videót is a CANON fényképezőgépemmel a raumban való vitorlázásunkról.

 

17. órakor két nagy hajó keresztezett le bennünket. Közben az égbolt szépen befelhősödött. A barométer 1008 hektopaskál. A pozíciónk N. 42 fok, 38 perc, 708 másodperc, E. 018 fok, 45 perc, 700 másodperc. Az irányunk 330 fok. A LOG 7952,8 nm, a TRIP 56,71 nm. Várható érkezés Dubrovnik (Cavtat) 17 óra 35 perc múlva.

Ötkor a kapitány kiutal egy csatlakozást az Unicumhoz.

Balcsapás, grósz+genakker.

 

18. óra. Sajnos elfogyott a szelünk, vitorlákat levettük és motort indítottunk. Jött egy nagy delfin csapat,. Vagy 14 delfin. Azonnal fényképezni és videózni kezdtem. Remélem sikerül használható képet csinálni. Kb. másfél órán keresztül jöttek velünk a delfinek, hol kettő három, hol öt hat előzte a hajót ugrottak ki a vízből, mint a rossz gyerekek lökdösték egymást. Volt két vagy három, aki többször megmutatta a hasát, és mintha a szemével nézve azt kérdezte volna, látjátok, hogy miket tudunk? Nem csodálom, hogy az emberek ennyire szeretik a delfineket. Kár, hogy az Adrián egyre ritkábban látni őket.

 

349 fokra megyünk. A felhők felszakadtak, a nap is kibújt, Igyekszünk kifelé középre, hogy kikerüljünk a hajózó útból, hogy éjjel emiatt ne legyen gondunk.

 

19 óra. A delfin csapat még mindig mellettünk úszik, változatlanul produkálják magukat. Ismét csináltam videót róluk. Az előző kártya betelt, az akku lemerült. Jó húsz percig álltam és néztem a delfinek játékát az orrban a jobb oldalon. Ahogy lökdösték egymást, ahogy lemerültek, és két mozdulattal felgyorsítanak, kiugranak, elmerülnek, és ismét ott vannak. Hihetetlen (igaz messziről jött ember…, de a videó). Bár már sokszor voltam a tengeren sokszor láttunk egy-két három delfint, de ilyen csapatban és ennyi ideig még nem volt részem a társaságunkban.

 

Közben a rettenetes elfoglaltságunkra tekintettel átmásoltuk a kapitányi laptopra a spinakkerezésről felvett videómat. Tibor vacsorát készít, Attila a hálóból csodálja a delfineket.

 

Pozíciónk 19 óra 14. N. 41 fok, 03 perc, 498 másodperc

E. 018 fok, 28 perc, 571 másodperc irányunk 349 fok. Sebességünk (motor) 6,9 kts. LOG 7965,1 nm, TRIP 69,01 nm. A plotter szerint még 91,4 nm van hátra és a várható érkezésünk 13 óra múlva lesz. Ez azt jelenti, hogy már világosban reggel 8-9 között érhetünk CAVTAT-ba, belépni Horvátországba.

 

Talán eddig ez volt a legszebb nap. Szél, vitorlázás, delfinek, kék ég, sötétkék tenger. Jól működő hajó, semmi havária.

 

Tibor levest csinál a hidegtálhoz. A leves jól esett, mert meleg volt. Attila tett bele erős paprikát. Nagy sikere volt, mert annyira csípte, hogy a nyers paradicsomot a hidegtálról beleszórta a levesébe, hogy egy kicsit hűtse a száját.

 

A kapitány hozott a hűtőből egy üveg fehérbort és egy rossz dugóhúzót. Ennek ellenére sikerült a dugót kivarázsolni, beszélgettünk, boroztunk és közbe szép lassan besötétedett. Gyújtottunk fényeket, hogy lássanak bennünket. Ilyenkor a toppon lévő navigációs fényt, ami egy lámpatestbe van beépítve, és egy toplámpát szoktunk gyújtani. Természetesen, ha már közelít valami, akkor a szabályos világítást vesszük fel, alul a navigációs fények árbocon a motorozást jelző fehér fénny.

 

21 órakor elmentem aludni, hogy éjféltől átvegyem a szolgálatot. ¾ 12 –kor feljöttem beöltözve, a hűvös miatt egy polárt vettem a trikóra és hosszúnadrágot.

Tibor ült a kormány előtt. Mondta, hogy eseménytelen volt, csak néha ködökön jöttünk keresztül és hogy hátulról folyamatos villámlást lehet látni.

 

 

2009. június 29. vasárnap

 

0 óra. A barométer 1009 hektopaskál, a sebességünk 5,4 kts. Pozíciónk N. 41. fok, 35 perc, 533 másodperc, E. 018 fok, 23 perc, 108 másodperc. A LOG 7991,9 nm a TRIP 95,91 nm. A kitűzött pont távolsága 58,7 nm, várható érkezésünk 8 óra 37 perc. Az irányunk 353 fok. Mélység adat nincs

 

A hátulról látható folyamatos villámlás fényeit láttam, hangja nem ért el hozzánk. Az égen változást nem lehetett látni. Kb. 15 fokig pára fedte a láthatárt, de e fölött szikrázóan tiszta égbolton láttam a rengeteg csillagot.

 

Két nagy személyszállító jött jobbról hátulról a part mellett felfelé. Figyeltem őket, szép lassan leelőztek. A radaron megnéztem a sebességüket. 19,5 csomóval jöttek. 4 óra 05.-kor elmentem aludni a szolgálatot átadtam Janinak.

 

Előtte még megbeszéltük a Janival, hogy milyen földkerülés lenne az ideális. Októberben indulni az Adriáról, Sicilia, Sardinia, Gibraltár, Kanári, át az óceánon, Santa Lucia, ott eltölteni néhány hetet, Panama csatorna és így tovább. Jani részletes menetrendet dolgozott már ki, Auszrália, Puket, India, Maldiv, Vörös, Szuezi csatorna, Görög szigetek és már itthon is vagyunk. Ez az út a hajón kívül kb. 6 Mft egy főre, egy ilyen katamaránnal ami alkalmas lenne az útra.

 

Hát egyszer meg kellene csinálni ezt a kirándulást.

 

Amikor lementem elkezdtem keresni az igazolványomat, mert a CAVTATI belépéshez kell. Szétpakoltam minden egyszer, kétszer, nem találtam. Kivert a veríték, hogy belépni még be fogok, de kilépni hogyan fogok, ha nem lesz meg. Felmentem mondani, hogy mi van. Jani lejött végignézte, hogy újból szétpakolok, ágyat szétszedem, minden cuccomat kirázogatom. Végül azt kérdezi, hogy a polcon néztem? Milyen polcon? Hát az ablak fölött a folyosón van egy olyan polc, ami csak inkább dísz de van mögötte vagy öt centi hely. Hát ott volt az összes igazolványom.

Ekkor már 5 óra volt. Leeresztettem és elaludtam.

 

8. óra 23.-kor arra ébredtem, hogy a motorok leálltak. Kinéztem a folyosói ablakon és láttam, hogy a CAVTATI öbölbe vagyunk. Felöltöztem egy pillanat alatt, tele volt az öböl nagy hajókkal. Csináltam róluk néhány képet.

Jani szépen a partfalra állta. Elölről kicsit körülményesen de leugrottam a partra (magas a katamarán orra) és befűztem a karikába a kikötő kötelet, visszaadtam a fedélzetre, Tibor kiadta a farkötelet, azt is befűztem a karikába és visszaadtam. Jani felvette a kapitány látogató ruháját, a hajó iratait tartó komoly dossziéját és elment a Lucka Kapitányhoz. Majd elfelejtettem meg is borotválkozott. Nagyon gyorsan kb. 10 perc múlva jött, hogy mehetünk. A faráról behúztam a kikötő kötelet, mentem előre és a hátrázás alatt behúztam az első kötelet is. Karikába szedtem, a helyére felkötöttem, a pufferokat visszatettem a másik oldalra is, mert mindet áttettem erre az oldalra.

 

Tibor készített reggelit.

 

Péter Pál napja van. A belépés tiszteletére ittunk egy manőver slukkot barackpálinkából.

 

Elhajóztunk RAGUZA mai nevén DUBROVNIK előtt. Lefényképeztem a nagy turista hajókat, amik kicsi motorosaikkal hurcolják ki az utasokat.

 

A barométer 1009 hektopaskál, sebességünk 4,7 kts, irányunk 306 fok. Pozíciónk N.42. fok. 35 perc, 87 másodperc E. 018 fok, 11 perc, 322 másodperc. LOG 8039,3 nm TRIP 143,21 nm.

 

Borús az idő, szemerkél az eső. Semmi szél nincs, így lassan poroszkálunk MLJET mellett a part felőli oldalon. KORCSULA innen még 32 mérföld. Beszéltem Palival, telefonon, hogy már Horvátországban vagyunk. Janóval (Hefkó kapitány) is beszéltem, ők a SZOVJET nevű öbölben aludtak a VCARMENNEL. Ez a TRIBUNJ fölötti öböl. Viharban már többször bújtunk be ide. Van egy rövid beton partfal és egy kicsi hajójavító és nem túl sok hajónak kikötőhely.

 

13 óra Barométer 1010 hektopaskál, sebességünk 5,7 csomó, 294 fokra megyünk, pozíciónk N. 42. fok. 47 perc, 344 másodperc E. 017 fok, 37 perc, 469 másodperc a LOG 8060,1 nm, a TRIP 164,01 nm a szél 40 fokról fúj 4,5 csomóval. Korcsula még két óra negyven percre van.

 

Beszélgettünk, hogy ha kikötünk KORCSULÁN akkor kb. 4 órától meg tudjuk nézni a várost, vagy menjünk tovább HVAR-ig.

 

16,30.-kor értük el Korcsulát. A két hegy között a szél (természetesen szembe) felerősödött 18-20 csomó közé. A víz is kezd jobban hullámzani. Szembe jövők vidáman hátszeleznek, mi meg túrjuk a vizet motorral. Úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább, nem kötünk ki a bástya alá mert a szél csak nyomna a parthoz.

 

17,30.-kor megálltunk a korcsulai szorosban a Mali KNEZA nevű kis szigetnek a korcsulai oldalán. Az Adriai kikötőkről szóló könyv azt írja, hogy itt bóra idején is ki lehet kötni, bár ajánlatos ilyenkor a hajót a Mali Kneza szigethez is kikötni. Vigyázat a horgony helyenként rosszul fog.

Mi 4 m vízbe dobtunk húsz m láncot. Fogott. Teljesen szélvédett volt a hely. Senki nem akart fürdeni. Viszont jött egy Bavária 31.-es két utassal egy férfi kormányzott, a hölgy a mancsaft. Kétszer háromszor megfordultak a part mellett az egészen kis vízben, végül ledobta hölgy a horgonyt, a pasi, leellenőrizte. A hölgy kötéllel a kezében snorkerral a fején kiúszott a partra. Ki akarta kötni a hajót. A kötél rövid volt. A pasi, engedett a láncon. Harmadikra kiért a kötél. A hölgy visszaúszott, de a pasi, elküldte, hogy nézze meg a horgonyt. Jó szervezés.

 

Tibor vacsorára tésztát főzött, sok paradicsomos szósszal. Felfaltuk.

 

A barométer 1009 hektopaskál, a pozíciónk N. 42. fok, 58 perc, 630 másodperc

E. 017 fok, 02 perc, 755 másodperc. A LOG 8082,2 nm a TRIP 186,41 nm

 

Tervezett alvóhelyünk SCSEDRÓ szigete HVAR alatt. A távolság 16,72 nm. Felszedtük a horgonyt, jó sok földdel és növénnyel 19 órakor. Áztattam, középen lógatva a horgonyt, amíg letisztult róla a fenék szemete. A nap még fent van, elhagyjuk a PELJESAC végét, irány SCSEDRO.

 

19,37. pozíciónk N 43 fok, 00 perc 295 másodperc, E. 018 fok. 58 perc, 160 másodperc. Sebességünk 5 csomó irányunk 293 fok. A LOG 8086,1 nm a TRIP 190,01 nm. Várható érkezés 2 óra múlva. Eddig 452 mérföldet tettünk meg Palermótól.

 

21,50 kor értünk a SCSEDRÓ-hoz. A nap már lement és sötét van. A plotteren néztük ki az öblöket, hogy melyikbe álljunk. A könyv szerint (Adriai kikötők) mind alkalmas. Azt választottuk, amelyik befelé egy kicsit elfordul. Ahogy mentünk befelé a plotter már azt jelezte, hogy kint vagyunk a parton. Jani bekapcsolta a radart rátette a plotterre és így mentünk még beljebb. Hangokat hallottunk a partról, de látni nem láttunk semmit. 17 m vízmélységnél majdnem az egész 50 m. láncot leküldtem. A kötelet ráakasztottam a láncra és még egy kicsit engedtem a láncot, így a kötél tartotta. Beálltunk a szélnek és a hullámzásnak. Kevés holdfény van, így sejtelmesen látjuk a partot. Manőverslukk unikum volt. Gyújtottunk anker fényt.

22,50-kor elmentünk aludni azzal, hogy Jani kint alszik és reggel 6. –kor indulunk tovább HVÁR-ba, hogy vegyünk kenyeret.

 

2009. június 29. hétfő

 

Reggel hatkor felkeltem. Jani még alszik, így beírom a pozíciónkat. N. 43 fok 04 perc, 967 másodperc, E. 018 fok. 43 perc, 047 másodperc. Mélység 17,2 m. LOG 8095,9 nm TRIP 199 nm.

 

Az öbölbe csendes volt az éjszaka, bár éjjel kettőkor még vadul daloltak valamilyen szláv nyelven a partnál. Az öbölbe még egy jó 100 m mehettünk volna beljebb. A partnál egy katamarán volt kikötve, ők daloltak éjjel. Most teljes a csönd.

 

Jani felébredt, és indulunk is. Horgony fent, szép tisztán jött fel a horgony. Sajnos teljesen be van felhősödve. Irány HVAR.

 

8 órakor elértük HVART. Sok turistaszállító hajó jött velünk szembe. Az öbölbe már jó nagy élet van. Legalább ötven hajó horgonyoz bent. Gyorsan ledobtuk a horgonyt. 17 m vízbe itt is majdnem a teljes láncot leengedtem, hogy minél kisebb zajjal járjon kinyitottam a horgonycsörlőn a féket és a lánc vége felé húztam meg újra. Leeresztettük a bocit. Jani többedik köszörülésre elindította motort, mondta, hogy cseréljünk, és én vigyem ki Tibort és Attilát vásárolni. A motor leállt. Sokadikra indult újra. Olyan volt mintha nem kapna szikrát. Jani vitte ki a fiúkat. Jól kihúzatta a motort, így kiégett és nem volt gond. Vettek kenyeret és mindent, ami kellett, többek között olyan valószínűtlen színű felvágottat, hogy én még ilyen pirosat soha nem láttam. Nem is ettem belőle.

 

Amíg vártam lemostam a kokpitot.

 

A barométer felment 1012 hektopaskálra. A mélység ahol állunk 19,1 m. A TRIP 210 nm a LOG 8106,8 nm a pozíciónk N. 43 fok, 10 perc, 157 másodperc E. 016 fok 26 perc és 346 másodperc.

 

A fiúk finom friss kenyeret is hoztak, így jót reggeliztünk. Mondtam is utána a kapitánynak, hogy most már dolgozzanak azok, akik ma még nem ettek.

 

10 órakor elkezdett csöpögni az eső, felhúztam a horgonyt és elindultunk kifelé az öbölből.

 

A sebességmérőnél, amit a propeller mér 5,2 kts amit a SOG mér (GPS által mért sebesség) 6,9 kts.

10,36. Az irány 318 fok. A mélység 76,7 m. a LOG 8110,1 nm a TRIP 214,01 nm. A pozíciónk N. 43 fok, 12 perc, 061 másodperc. E. 016 fok 21 perc, 217 másodperc.

 

ROGOZNICÁT jelöltük ki a plotteren. A várható érkezés motorral 3 óra 45 perc. Hatalmas szelünk van Wind tru 0,7 kts 20 fokról.

 

Janókával beszéltem telefonon. Ők ROGOZNYICÁBÓL jönnek lefelé a CARMENNEL és megbeszéltük, hogy TROGIR (TRAU) környékén találkozunk.

 

A MILNAI átjárón jött ki egy nagyhajó és lekeresztezett bennünket jobbról Szemmel nem lehetett megállapítani, hogy elmegy-e előttünk. Ilyenkor jó a radar. Szépen mutatta, hogy a félmérföldes körünket pont nem érintve elmegy előttünk a 15,7 kts-el haladó JADROLINJA: Így is történt.

 

12,30-kor megálltunk és az én kivételemmel mindenki fürdött. A fürdés után elindultunk és a VHF rádión megpróbáltuk a 72 csatornán elérni Janót. Nem sikerült.

 

Közben jött egy kicsi szél hátulról és így kihúztuk a genakkert. A SOLTA külső oldalán jöttünk felfelé. A DREVNIK és a SOLTA között jöttünk be. Jött velünk szembe kifelé egy műszaki horvát hadihajó. A DREVNIK alsó végénél sokan voltak kikötve és fürödtek. Kibújtunk a DREVNIK alól, de hiába néztem távcsővel, nem láttam a CARMENT. Rádión hívogattam, végül az egyik hölgy utas jelentette, hogy Janó kapitány halaszthatatlan elfoglaltsággal visszavonult. Pár perc múlva jelentkezett a Janó, elmagyarázta, hogy ott áll már horgonyon ahol már egyszer fürödtünk. Mondtam, hogy ez nagyon jó, de, ha plotterről pontos pozíciót mondana, akkor egész biztos megtalálnám. Kiderül, hogy már lekapcsolta a plotter, de visszakapcsol és bemondja a helyet. Így is történt, mi rávittük a saját plotterünkön a pontot és oda motoroztunk.

Rákötöttünk a CARMENRE vételeztünk tőlük egy üveg vörös bort, rekviráltunk egy nyitottat és kaptunk még egy cserszegit is. Mind a két hajó legénysége megnézte a másik hajót. A képeken lehet látni a spinakker és genakker megtekintését. Én átadtam az összes viharruhát, csizmát, mentőmellényt a CARMENRE, hogy ne kelljen hazacipelni és visszahozni.

 

Megittuk a cserszegit és a kinyitott bort.

 

Sajnos végig motorozni kellett, mert nem volt szél.

PRIMOSTENNÉL kegyes volt hozzánk az ég és kibújt a nap a felhők közül. Csináltam is képeket

 

18. óra. Barométer 1011 hektopaskál, sebességünk 5,7 kts pörgettyűs, SOG 6,8 kts. Talán össze kellene őket hangolni. Depth 62 m. irány, 350 fok. LOG 8144,1 nm TRIP 248,1 nm. pozíciónk N. 43 fok, 37 perc, 657 másodperc, E. 015 fok, 53 perc, 677 másodperc.

A Sibeniki bejáróhoz a várható érkezésünk, egy óra tíz perc.

 

Megettük az uzsonnát, felvágottat, kenyeret, paprikát, paradicsomot. Még világosban be fogunk érni a kikötőbe, mert a távolság (légvonalban) 5,32 nm.

 

Nagyon szép naplementében érkeztünk meg SIBENIK elő az erődhöz. A bejáróba jött utánunk egy nagy teherhajó, a befordulás után jobbra a hajógyár felé a félszigeten egy általam eddig nem ismert benzinkút van. Nyáron, amikor az olaszok elözönlik a partot remek lesz. A víz olaj sima Felkészültem a kikötéshez, minden oldalra három kikötő kötél elöl, középen, hátul és a pufferek le.

 

A kikötő MARINA MANDIALA. Hatalmas nagy úszómólós megoldású, elég széles távolság van a két úszómóló között, nem kell annyira kinlódani mint Biogradban a ki és beállásnál. Kapitányunk a szokott helyére szépen beállt, a két móring mann elvette a köteleket. Megérkeztünk. Az úszómólón elöl, középen és hátul is van egy-egy nagyméretű bika. Ez jó megoldás. Nálunk a Balatonon ezt lespórolták. Hiba. Nagy a mélység is 14,4 m. Kitettük a járót, rácsatlakoztunk a parti árama. Tiborék elmentek megérdeklődni a busz indulását. A barométer 1011 hektopaskál, a LOG 8151,2 nm,. Az indulási LOG 7634 volt így összesen 517 nm tettünk meg.

 

Összepakoltunk mindent az éjszakára, megvacsoráztunk és megittuk az utolsó üveg borunkat amit Janóéktól kaptunk az egészségükre. Fél egyig beszegettünk, akkor elmentünk aludni.

 

2009. június 30. kedd.

 

Tiborék busza 7 kor ment. Így ¾ 6 kor Jani kivitte őket az állomásra. Egyúttal a kifogyott gázpalackot is elvitte cserélni.

 

Szép napsütéses reggel van a barométer 1012 hektopaskál.

Azon a mólón, amin állunk két hajó kivételével a déli oldalon csak charter hajók állnak Grand Solei márkájúak és 43,3 lábasok Kb. 15 db egymás után szép sötétkék testtel A horvátok polírozzák őket. Csillognak, villognak, de bent állnak. A soron az utolsó hajó egy OYSTER 50.-es ami eladó. Ez már egy másik minőség.

 

A móló külső végére angolosan van kikötve egy sötétkék árboc nélküli hajó. A hajó testen az árbocbekötési helyeken javítási nyom van így arra következtetek, hogy valami havária érte. Tőlünk észak Biograd felé eső harmadik móló áll a Gál Józsi által fémjelezett magyar charter flotta. Sajnos ezek is bent állnak. Úgy látszik nem erős az idei szezon.

 

A mi sorunkon van egy magyar lobogós Bavária 49. Állítólag a METRÓBER tulajdona.

Lemostam a hajót édesvízzel, feltöltöttem a tartályt, felhúztam száradni a spinakkert, előtte leöblítettem édes vízzel.

 

Összepakoltunk, kihordtuk a kocsiba sok cókmókot. Amikor a spi és a genakker is megszáradt, lehúztuk és az első kamrába betettük őket. Fájó szívvel a jó időben délben elindultunk hazafelé.

 

Egy szép úttal lettem gazdagabb, no meg 517 mérfölddel, bár ezt nem jegyzem sehol.